A bosszúság egyúttal agresszió is,

amely diszharmóniát okoz, ami pedig betegséget idéz elő.
Aki bosszankodik-stresszeli magát, az nem ért egyet az élettel, nem fogadja el az életet úgy, ahogy van.

Ám teljesen mindegy, min bosszankodunk, azon ugyanis a mi bosszúságunk semmit nem változtat.
Bármin is bosszankodunk, mindig az egészségünkkel fizetünk érte.
Aki nem tudja túltenni magát a sértéseken, az nem elég bölcs, és önbizalma is kevés.

Minden embert olyannak fogadok el, amilyen, és ráhagyom, hogy megváltozik-e és mikor. Még akkor is erre törekszem, ha önmagamról van szó.
Nem mindenki lehet a barátom, de mindenki a tanítóm, még a saját testem is...
Amíg elvárásaim vannak, újra meg újra csalódni fogok (még önmagamban is).
Ha az emberek gyakrabban fordulnának magukba, ritkábban lennének magukon kívül. Most ezen igyekszem...hogy önelemzéssel egységet teremtsek...
Minden képszerű elgondolásunk arra törekszik, hogy megvalósuljon.
Jó, ha tudatosítjuk magunkban, hogy csak azt tudjuk fogadni, aminek jövetelét már látjuk lelki szemeinkkel.

Az élet megteremti azokat az életkörülményeket, amelyeket mi „belső képként” látunk és rögzítünk.
Túlságosan nagyra értékeljük a tudást, és túlságosan keveset tudunk a hit gyakorlati értékéről.
A hit nem más, mint emlékezés az ember saját isteni természetére.
Nem az történik amit akarunk, hanem az, amiben hiszünk.
A hit szellemi ereje összekapcsol bennünket az univerzum egyetlen erejével, amely számára nincsen lehetetlen.

A tudás tényeket állapít meg, a hit tényeket teremt.

Most elhiszem, hogy mást is láthatok a tükörben...elképzelem...